Közel 100 bérautót loptak el a lezárások alatt egy kölcsönzőből
A koronavírus miatti lezárások ugyan megkönnyítették a tolvajok számára a bérautók ellopását Új-Zélandon. De a rendőrségnek is könnyebb volt ezeknek a nyomára akadni.
A koronavírus miatti lezárások több ágazatot is súlyosan érintenek. A turizmushoz köthetőeket pedig érezhetően nehéz helyzetbe hozza, tehát az autókölcsönzők is nehéz időket élnek. Az új-zélandi Jucy-nak ezek mellett még a tolvajokkal is meg kellett küzdenie, miután feltörték Aucklandben található telephelyüket és 97 bérautót vittek el onnan.
Új-Zélandon szigorú lezárások vannak, ezért az utcák szinte üresek. Már csak ezért is volt feltűnő a rendőröknek az utcákon egyre többet látott bérautó. Mert nem csak kisebb, városi járműveket tulajdonítottak el, hanem a Jucy jellegzetes dekorjával felmatricázott nagyobb furgonokat is.
Matt Srhoj, az új-zélandi rendőrfelügyelő a BBC-nek nyilatkozott az eset kapcsán:
"Rájöttünk, hogy valami nincs teljesen rendben. Gyanús volt a sok Jucy-bérautó, néhányat követtek a járőreink, és többel egész szokatlan körülmények között találkoztuk. Feltételeztük, hogy az autókat ellopták, ezért értesítettük a társaságot."
Nem volt nehéz dolguk a tolvajoknak, mert a felügyelet nélkül hagyott telephelyen parkoló többszáz autóban a kulcs is benne volt. A Jucy a koronavírus kapcsán számos lakóautóját felajánlotta olyanoknak, akiknek nem volt hova karanténba vonulniuk, illetve a védekezésben dolgozók számára, a segítségét pedig nem felejtette el a társadalom. Ingyen plakáthelyeket kapott a cég, amelyen kérték a lakosságot, hogy figyelmeztessék a rendőrséget, ha gyanúsan olcsó eladó autóval találkoznak.
Tehát a koronavírus miatti lezárások ugyan megkönnyítették a tolvajok számára az autók ellopását, de a rendőrségnek is az autók nyomon követését. Egy héten belül a 97 autóból 85 került elő és 29 embert tartóztattak le.